Aktuális

MEGHÍVÓ - Falunap 2018. július 7.

Meghívó - TFK lakossági fórum 2018.06.14.

Közérdekű közlemény - Honvédségi gyakorlat

 

Közérdekű közlemény

"A Magyar Honvédség kijelölt alakulatai nemzetközi szállító repülőgép gyakorlatot hajtanak végre 8 nemzet részvételével Magyarország légterében.
A végrehajtás során repüléseket hajtanak végre nappal és éjszaka. A gyakorlat mozzanatai keretében sor kerül teher illetve ejtőernyős dobásokra a kijelölt repülőterekre és területekre.
A repüléseket nagyméretű szállító repülőgépek hajtják végre a megszokottnál alacsonyabb magasságokon.
A feladatok végrehajtása során az ország számos területe felett feltűnhetnek, amely az átlagtól nagyobb zajhatással jár.
A gyakorlat során a repülőeszközök bázisául Pápa repülőtér szolgál.
A Magyar Honvédség és a résztvevő nemzetek a vonatkozó jogszabályok kereti között arra törekednek, hogy a legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok megszokott nyugalmát.
Kérjük a lakosság megértését!"

 

Hirdetmény - Versenytárgyalás

21. Falunap - 2016. július 02.

Farkasgyepű Község Önkormányzata, a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint Farkasgyepű Fejlődéséért Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját a farkasgyepűi Falunapra, mely 2016. július 2-án kerül megrendezésre a farkasgyepűi Faluház belső udvarán.


Program

 9 30 Nős- nőtlen mérkőzés (Helyszín: Sportpálya)

Helyszín: Faluház szabadtéri színpad

  • 16 00 Köszöntő
  • 16 10 Városlődi Vegyeskar
  • 16 30 Bakonyjákói Nemzetiségi Tánccsoport
  • 17 00 Farkasgyepűi Gyöngyvirág Tánccsoport
  • 17 30 Bakony Vadászkürt Egylet
  • 17 45 Latin- táncok -Pápai Református Gimnázium táncművészeti tagozata
  • 18 00 Musical Studió
  • 19 00 Gulyás-party
  • 21 00 Bál – Extazys Zenekar
  • 01 00 Dj. Dominique –Retro Party

 

Kísérő programok:
Légvárcsúszda, rodeo-bika, csillámtetoválás.

 

Tisztelettel:

Takácsné Légrádi Edina
polgármester

 

 

Ajánlás vadászterület lehatárolására

 

 

Az eredeti dokumentumok itt letölthetőek: